Lionel Messi és a rengeteg pénz tartja felszínen a Barcelonát

Ernesto Valverde elbocsátásának körülményei és Lionel Messi kifakadása, a klub sportigazgatójának, Éric Abidalnak nyilatkozata után mutatja a Barcelonánál hosszú ideje fennálló problémákat és felépítésbeli hibákat. A Guardian kiváló szakírója, Jonathan Wilson – aki egyébként már írt könyvet is az FC Barcelonáról – megpróbált a problémák gyökeréig leásni.

Múlt hét kedden, amikor Lionel Messi hivatalos Instagram oldalán fakadt ki Éric Abidal megjegyzésére, a Barcelonánál uralkodó krízis hivatalosan is megerősítést nyert. Ez a történet azonban többről szól, mint pusztán egók harcáról, vagy rossz menedzselésről. A problémák gyökerei a mai modern futballra jellemzőek: egy zseniális játékos okozta probléma, illetve a megfelelő identitás megtalálása.

Az egész történet legfurcsább része – amit Messi ideges reakciója is táplált, miután Abidal a játékosokat okolta Ernesto Valverde menesztése miatt – hogy ennyi ideig tartott idáig eljutni. Ez pedig remekül mutatja azt, hogy a mai modern futballban úgy is lehet kupákat nyerni, sikereket elérni, hogy közben megdöbbentő alkalmatlanság uralkodik a klubnál.

A Barcelonánál évek óta súlyos szerkezeti problémák állnak fenn, mely miatt a csapat rettenetesen sebezhető. Az ellenfelek folyamatosan átrohannak a katalánok középpályáján a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Ennek köszönhetően tudott győzni Párizsban a PSG 4-0-ra, majd a következő körben a Juventus Torinóban 3-0-ra. Ugyanezt használta ki egy évvel később a Roma, két évvel később pedig három gólos előnyt ledolgozva, a Liverpool. Emiatt tudta a Chelsea 2018-ban megszorongatni őket az 1-1-es végeredmény ellenére.

A lassú és öreg középpálya képtelen arra, hogy azt hozza, amit a mai modern, letámadáson alapuló játék elvár ettől a csapatrésztől, ez a legnyilvánvalóbb probléma, de nem a legnagyobb. Van két ennél is égetőbb problémája a katalánoknak, melynek alapjait egyaránt a klub identitásában kell keresni.

Az első: Lionel Messi. Egy évtizeddel ezelőtt még hajlandó volt elvégezni a rá kiszabott mezőnymunkát. Ekkor sem ő volt a legnagyobb a letámadásban, de kivette a részét belőle. A 2009-10-es szezonban átlagosan szerelésekkel és megelőző szerelésekkel 2,1 labdát szerzett meccsenként. Ez egy kiemelkedő szám volt tőle, nagyjából 1,2 és 1,3 volt az alap. Mióta azonban Guardiola távozott, ez a szám évről-évre csökkent. Az előző szezonban 0,5 állt a neve mellett, most 0,8 ez a számadat.

Messi mindig is egy minimalista zseni volt. Nagyszerűsége abból származik, hogy folyamatosan a legkönnyebb módon tudta megoldani a rendkívül nehéz szituációkat, munkabírása azonban csökkent. Ezt nem feltétlenül kritikának szánom, hiszen feltehetőleg energiaspórolás a célja, a védekezési mutatók visszaesése pedig ide vezethető vissza. A megmaradt több energiája miatt pedig jobban ki tudja domborítani a kreatív tudását. Egy biztos, hiába múlt 32, a gólok és a gólpasszok mennyiségében nem látszik visszaesés. Rengeteg repedést befoltozott, de néhányat ő okozott.

Amikor Messit említettem, nem bűnbakot kerestem a személyében. A zsenialitás ugyanis képes problémákat is okozni. Vegyük az argentin válogatottat, ahol Paulo Dybala panaszkodott arra a tavalyi Copa Americán, hogy nehéz Messivel együtt játszani, a sajtóban pedig el is terjedt az a pletyka, hogy a két játékos neheztel egymásra. Mindeközben ezt lehetne egyfajta ténymegállapításnak is tekinteni. Elvégre túl nagy a csábítás, hogy minden labdával őt keressék, ha van a csapatban egy ekkora játékos. A Barcelonánál egyre inkább eluralkodó probléma pedig rendkívüli módon hajaz az argentin válogatottnál láthatóra, nem véletlenül.

Messi nagysága nem csak a pályán teremt egyensúlyhiányt. Nem lehet őt nem elkényeztetni. Melyik edző mondana le róla, vagy bólintana rá az eladására? Beláthatatlan politikai következményei lennének, mindeközben képes pillanatok alatt faképnél hagyni négy embert, majd kilőni a sarkot, ezzel kicsikarva egy jó eredményt. Egyetlen játékosnak sem szabadna ettől függetlenül sportigazgatóként tevékenykednie.

Látszólag egyik helyen sincs egy ésszerű vezetés, melynek lenne bármiféle elképzelése, vagy terve. A problémát mélyíti a katalán klub szokatlan természete, illetve egy Guardiolához hasonló szélsőséges és öntudatos tréner leváltásának nehézsége.

Zlatan Ibrahimović azt a kritikát fogalmazta meg a Barcelona játékosaival szemben, hogy olyanok, mint a jó, engedelmes diákok, akik minden kérését teljesítik a tanáruknak. Ezt gondolhatnánk akár egy gúnyos megjegyzésnek is, de mélyebbre ásva láthatjuk, van benne bőven igazságtartalom. Mi történik akkor, amikor a tanár távozik az iskolából? Mit csinálnak a sokat megkövetelő tanár által engedelmességhez szoktatott tanok, hozzátéve, hogy kívülállókat nehezen fogadnak maguk közé? Minden klubnál felmerül az a kérdés, hogyan kéne most játszani, hogy a főépítész elment, de talán a leginkább a Barcelonára igaz ez, ahol Johan Cruyff által kitaposott játék összefonódott a katalán identitással is.

Luis Enrique némileg megoldást talált erre azzal, hogy megalkotta a félelmetes, rettegett támadótriót, az MSN-t, amivel képesek voltak behúzni 2015-ben a Bajnokok Ligáját is, tették ezt úgy, hogy némileg eltávolodtak a szigorúan vett Guardiola-filozófiától. De Luis Suárez egyre idősebbé vált, Neymar pedig egyéni céljait szem előtt tartva távozott, a klub pedig rengeteg pénzt kapott érte. Ebből adott volt a lehetőség, hogy megerősítsék és újjáépítsék védelmüket és középpályájukat, ehelyett kilenc számjegyű pénzmennyiséget kezdtek el költeni beleesve ezzel a csillogás csapdájába.

A Neymar-üzlet legnagyobb kihatása nem a Barcelonára volt, hanem a Liverpoolra, akik a Philippe Coutinhóért kapott pénzből megerősítették a védelmüket, ezzel pedig mondhatjuk: a Barcelona tette a világ legjobb csapatává a Liverpoolt.

Fennáll a kérdés, hogyan tovább? Költsünk többet, de most okosabban? Vagy térjünk vissza a guardiolismóhoz, az eredeti stílushoz?

Quique Setién labdabirtoklásra alapuló játéka már kissé régiesnek tűnik. Az ideákhoz való ragaszkodás önmagában soha nem lehet megoldás. Guardiolának – bármekkora zseni is – óriási szerencséje volt, hogy olyan klubot örökölt meg, ahol hét saját nevelésű klasszis is volt, akik tökéletesen értették az általa képviselt filozófiát, illetőleg abban az időpontban történt mindez, amikor a játék képének alakulása támogatta az elképzeléseit.

A futball azonban nem áll meg, mindig változik, most pedig a magas letámadás és az átmenetek uralkodnak. Még maga Guardiola is változtatott több aspektusban a felfogásán, hogy sikeres maradhasson. A Barcelona ezzel szemben még mindig a tíz évvel ezelőtti múltban él és stagnál, mindezt egy vezetői válság közepette. A Barcelonát már csak Messi és a rengeteg pénz tartja fenn a felszínen, a nagybetűs futballtól ugyanis egyre távolodnak.