David Villa: “A futball más területén is sikeres akarok lenni”

A spanyol válogatott legendás játékosa és gólrekordere, David Villa adott interjút a ‘BBC’-nek, melyben beszélt a Barcelonától való távozásának időszakáról, ahol majdnem az Arsenal játékosa lett, illetőleg Messiről, a válogatottban elért sikerekről és José Mourinhóról is szót ejtett.

Majdnem az Arsenalnál kötött ki a Barcelonától való távozás után

“Több megbeszélésünk is volt, illetve telefonbeszélgetésünk ez ügyben. Azt gondoltam, hogy 90 százalék az esélye annak, hogy az Arsenalban fogom folytatni, Wenger mellett, végül azonban nem tudtunk megegyezni. Miután bejelentkezett értem az Atlético, három vagy négy nap alatt mindenben egyezségre jutottunk. Nem tudom miben lett volna más a karrierem, ha akkor az Arsenalba szerződök. Örülök ugyanakkor, hogy az Atléticóhoz igazoltam, nem csak a megnyert bajnokság miatt, hanem úgy összességében minden miatt. Úgy gondolom jó döntést hoztam.”

Az angol bajnokságból érkező ajánlatokról 

“Imádom a Premier League-et, sok-sok PL-meccset megnéztem a karrierem alatt. Mindig eljátszottam a gondolattal, hogy egy napon kipróbáljam magam ott, de amikor döntenem kellett, végül más lehetőség mellett tettem le a voksomat. Hogy miért? Őszintén szólva, nem tudom. Meg lett volna rá a lehetőségem, de én egy másik utat választottam.”

Lionel Messiről

“Nem tudom pontosan ki mondta ezt: ‘Messi egymaga ötvözi Messi, Iniesta, Xavi és Busquets játékát is’. Amikor ezt először hallottam, elgondolkodtam rajta és rájöttem, teljesen igaza van. Nem tudom melyik a legjobb poszt a számára. Nem kifejezettem kilences, mégis elképesztő mennyiségben termeli a gólokat. Nem éppen klasszikus tízes, de rengeteg gólpasszt ad. Nem magas srác, mégis remekül fejel. A játék minden aspektusában kiemelkedő. Néha azt gondoltuk, hogy nem jó a jobb lába, aztán lőtt egy pokolian nagy gólt vele. Ha kapusként játszana, megkockáztatom, hogy még ott is jól szerepelne.”

Korábbi edzőjéről, Pep Guardioláról

“Ő tipikusan az az ember, aki mindig próbál fejlődni. Pontosan tudja, hogy nem ugyanaz a futball kell Spanyolországban, Angliában vagy Németországban, ezekben az országokban ugyanis eltérő stílusban futballoznak. Biztos vagyok abban, hogy a fejében mindig annak a gondolata van, hogyan emelhetné a futballt egy újabb szintre.”

Szerette volna, hogy egyszer Mourinho alatt dolgozhasson

“Eljátszottam a gondolattal mi lett volna, ha olyan edző alatt kellett volna dolgoznom, mint Mourinho. Játszottam több olyan csapat ellen is, akiket ő edzett, de mindig tetszett, a világ egyik legjobb edzőjének tartom.”

A Bajnokok Ligája döntőben szerzett góljáról

“Remekül játszottunk a döntőben, 2-1-s győzelemre álltunk a Manchester United ellen, egy gól azonban nem túl nagy előny. A gólom megnyugtatta a csapatot.”

A 2010-es világbajnokságról

“Sok mindennek kellett összejönnie ahhoz, hogy ez a siker megtörténhessen. Egy jó generáció, megfelelő edző, az előző évek sok-sok munkája, sikertelenül… Annak a csapatnak a 80 százaléka karrierje legjobb időszakát élte.”

A visszavonulásával kapcsolatosan

“Az elmúlt két évben csupán három vagy négy kisebb sérülésem volt, összesen talán három hétre estem ki, de fejben már máshol jártam. Azért döntöttem a visszavonulásom mellett, mert úgy éreztem, hogy eljutottam az utam végére és most abban a helyzetben vagyok, ahol lenni akartam. Nyilván hiányozni fog a játék, de most nagyon boldog vagyok. Megpróbálok a futball más területén is alkotni”