Braithwaite: “Ha a futball vallás lenne, Messi lenne az Isten”

A Barcelona átigazolási időszakon kívül szerződtetett dán támadója, Martin Braithwaite adott interjút a klub hivatalos oldalának, melynek legérdekesebb részeit hoztuk el nektek. Egy biztos: Braithwaite hozzáállásával nem lesz gond. 

“Nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, amit adott. Minden nap azt tehetem, amit a legjobban szeretem.”

“Két évig kerekesszékbe kényszerültem csípőproblémák miatt, nem tudtam ránehezedni a lábaimra. Egy olyan gyermek számára, aki imádott focizni és játszani, ez talán még nehezebb volt.”

“Egy őszinte és családszerető embernek tartom magamat. Mindig 100 százalékot adok ki magamból, mivel csak így vagyok elégedett magammal. Ha valamit elkezdek, ott mindent bele fogok adni.”

“Nagyon boldog vagyok, hogy velem vannak [a családja – a szerk.]. Apaként szeretnék a gyermekeimnek példaképet állítani, megmutatni, hogy ők is képesek lehetnek hasonlóra. Nem léteznek határok az életbeli célokban, bárhová el lehet jutni, ha rendkívül akarja az ember. Szeretném, ha ezt örökké megjegyeznék.”

“Ronaldo volt az én gyerekkori hősöm, rengeteget néztem a játékát és igyekeztem tanulni belőle, a mozgását, elképesztő volt, amit a pályán művelt. Egy egészen kivételes játékos volt.”

“Óriási dolog lenne a Real Madrid ellen pályára lépni. Ez a világ legfontosabb mérkőzése, mindenki nézi. Nagyon intenzív mérkőzés lesz, sokat jelentene nekem, ha lehetőséget kaphatnék.”

“Emlékszem Ronaldinho játékára, egészen kivételes volt. Emlékszem arra a góljára, amikor több játékost is lecselezett, majd gólt lőtt, amit a Bernabéuban többen is felállva tapsoltak meg.”

Ha a futball vallás lenne, Messi lenne az Isten. Olyan szinten tudja a mérkőzéseket befolyásolni, mint senki. Kivételes játékos.

“Laudrup egy legendás játékos volt. Amennyiben lehetőségem nyílna egyszer találkozni vele, biztos, hogy tanácsokat kérnék tőle. Nagyon tisztelem őt.”

“Elképesztő és felejthetetlen pillanat volt, amikor belenéztem a tükörbe, és Barcelona címerrel a mellkasomon láttam viszont magamat. Az első pillanattól kezdve nagyon otthonosan éreztem magamat, nagyon nyugodt vagyok.”