Todibo: “Három meccs félév alatt? Nem elfogadható!”

A Barcelona francia középhátvédje, Jean-Clair Todibo nyilatkozott hazája egyik sportújságának, az ‘Onze Mondial’-nak, melyben mesélt a katalóniai pályafutásának kezdetéről, illetve arról is, elégedett-e helyzetével.

A 20 éves védő a téli átigazolási szezonban szerződött Gelsenkirchen-be, a Schalké-hoz, ahol nyolc bajnokin és két kupamérkőzésen lépett pályára. Todibo a szezon végén visszatér Barcelonába, a kérdés csupán az, marad is-e, vagy rajta is túlad majd a Bartomeu vezette elnökség.

“Azért szerződtem a Barcelonához, mert a Barça a kedvenc csapatom. Azért mentem oda, hogy győzzek, emellett pedig persze azért is, mert egy álmom vált valóra, a világ legjobb klubjáról beszélünk ugyanis.”

“Egy embert tudok igazán kiemelni, aki rengeteget segített nekem, ő pedig Gerard Piqué. Az első mérkőzésemen, a Camp Nou-ban éppen mellette kezdtem, remekül működtünk együtt. Jó kapcsolatunk van a pályán. Egy egyszerű, de kedves srác.”

“Az idei szezonban több játékpercet reméltem. Az első hat hónapomban ugyanis, amikor megérkeztem, nem is gondoltam arra, hogy játszani fogok, csak a tréningekre, láttam, hogy még nem állok készen rá. De idén többet érdemeltem volna.”

“Ha edző lennék, akkor én is Piqué-t preferálnám magammal szemben, egy remek játékosról beszélünk ugyanis. De ugyanakkor azt is gondolom, hogy ennél több meccsen is pályára léphettem volna.”

“Az, hogy maradok-e a Barcelonában az függ a vezetőség és az edző terveitől is. Ugyanakkor számomra az nem elfogadható, hogy hat hónap alatt három mérkőzésen léphessek pályára. Húsz éves vagyok, muszáj tapasztalatot szereznem, játszanom kell.”