Luis Suárez: “Fájóan érintettek minket a médiában megjelent hírek”

A Barcelona uruguayi támadója, Luis Suárez nyilatkozott az uruguayi, ‘Sport 890’ rádióadónak a médiában megjelenő hamis hírekről, ami a csapat fizetéscsökkentését illeti. 

“Fájt, ami történt, mivel mi voltunk az elsők, akik megállapodásra szerettünk volna jutni az ügyben” – kezdte Suárez.

“Figyeltünk, mi történik a világon. Tudtuk, hogy ez a helyzet elő fog állni, majd a hírek elkezdtek záporozni rólunk, hogy mi nem akarjuk a csökkentést elfogadni, miközben a kézilabdacsapat és mindenki más is elfogadta ezt, csak mi nem.”

“Megpróbáltuk megtalálni a lehető legjobb megoldást a klubnak, számunkra és azoknak az embereknek is, akiket nagyon mélyen érint a jelenlegi helyzet. A megállapodás pusztán ezért nem született meg rögtön.”

“A keret összes tagja egytől egyig megértette a helyzetet, és elfogadta a fizetéscsökkentést.”

“Még legalább 15 napig nem térhetünk vissza, persze tudjuk, hogy ez még ennél is több lesz. Nehéz megtippelni mikor lesz vége ennek az egésznek, lépésenként kell haladnunk előre. Nehezen fog minden visszaállni a normális kerékvágásba.”