Setién: “Mindenki láthatta és levonhatta a lényeget a tegnapiból”

A Barcelona vezetőedzője, Quique Setién hétfőn megtartotta az Athletic Bilbao elleni mérkőzés hivatalos sajtótájékoztatóját. A témák között szerepelt természetesen az is, hogy a Real Madrid átvette a vezetést a bajnokságban tegnapi, vitatható győzelmével. 

“Jelenleg ugyanannyi ponttal állunk, mint a Real Madrid, a hibalehetőség ezáltal kisebb, mint korábban, de ugyanez igaz rájuk is. A Madrid nem hibázhat a hátralévő meccsein. Több bajnoki idényben is csak az utolsó fordulóban született döntés, még nyolc meccs van hátra. Nekik is lesznek nehéz meccseik és nekünk is.”

“Csak és kizárólag saját magunkra koncentrálok. Van néhány problémánk, de több dolog miatt is nagyon boldog vagyok. Két bajnokit nyertünk, az újraindítás óta nem kaptunk gólt, több tekintetben is jól végeztük a munkánkat.”

“Vannak olyan dolgok, amelyekre nincs ráhatásunk, a játékvezetők munkája egy ezek közül. Mindenki láthatta a tegnapi mérkőzést és mindenki le is vonhatta belőle a következtetést. Piqué szavai? Mindig is egy nagyon okos játékosnak tartottam őt.”

“A videóbíró egy olyan eszköz, mellyel a futballt jobbá lehet tenni, de ezt tudni kell használni, akkor pedig a mérkőzésen tisztábbak lehetnek.”

“Bízzunk benne, hogy de Jongnak nem kell kihagynia a hátralévő bajnokikat, minden attól függ, hogy milyen gyorsan javul az állapota, de biztos vagyok benne, hogy még néhány meccsen játszani fog idén.”

“Nem foglalkoztat az, hogy a csapatnak, amely a pályán játszik mekkora az átlagéletkora. Az foglalkoztat, hogy ők milyen játékot tesznek a pályára. Ideális esetben minél idősebb az ember, annál jobban játszik és gondolkodik a pályán.”

“Nehéz elmagyarázni azt, mi a különbség a hazai és az idegenbeli meccseink között, annyit elmondhatok, hogy a hozzáállásunk minden meccsen ugyanaz. Talán az ellenfeleink több félelemmel érkeznek a Camp Nou-ba, nem tudom jobban megmagyarázni.”

“A csapat remekül edzett ma, annak ellenére, hogy érezhető rajtuk némi fáradtság. Megpróbáljuk fenntartani a motivációnkat és frissességünket, hiszünk abban, hogy megnyerhetjük a bajnokságot, mi mindent el fogunk ezért követni. Az ellenfél térfelén szerzett labdák számában sikerült előrelépnünk.”

“Umtiti bár felépült sérüléséből, de fontos fejben tartani azt, hogy a sérülés egyben azt is jelenti, hogy felkészültségben nincs azon a szinten, mint a társai. De igen, lehetséges, hogy pályára fog lépni.”