Setién: “A szurkolók néha megfeledkeznek az ellenfélről”

A Barcelona vezetőedzője, Quique Setién elégedetten nyilatkozott a Real Sociedad elleni győztes mérkőzés kapcsán. A tréner kiemelte a csapat mentális erejét, dicsérte Braithwaite-t, de Jongot és Piqué-t is. 

“Krízisben lennénk? Mentálisan erősek vagyunk, egy fájdalmas vereséget követően kellett talpra állnunk, de általános a jókedv, ez az, ami számít.”

“Nem vesztettük el a magabiztosságunkat, továbbra is hiszünk abban, hogy jó az, amit csinálunk.”

A szurkolók néha figyelmen kívül hagyják, hogy van egy ellenfél is a pályán, a Real Sociedad pedig egy remek csapat, melyben 4-5 olyan játékos játszik, aki tökéletesen illene a Barcelonába is.

“Braithwaite sokat melózott, el is fáradt a végére, jó, hogy velünk van. Elégedettek vagyunk a teljesítményével, helyzeteket tudott teremteni, mely jó jel a jövőre nézve.”

“Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél több lehetőséget tudjunk teremteni, az ellenfél térfelén játsszunk és kontrolláljuk a mérkőzést, talán ma [tegnap – a szerk.] kevésbé sikerült ez.”

“A Sociedad erejét jól példázza az, hogy néhány hete ők ejtették ki a Real Madridot a Spanyol Kupából, ráadásul idegenben. Igyekeztünk ugyanolyan elszántan játszani, mint a Clásicón, de a siker több dologtól is függ, amiben most jobbak voltunk.”

“A Real ellen a Bernabéuban volt több tiszta lehetőségünk is a gólszerzésre, akárcsak ezen a meccsen, ezekből mégis csak egy gól született… ezeket kell értékesíteni minél jobb százalékban. Nagyon fontos, hogy bárki ellen képesek legyünk helyzeteket kialakítani, más meccseken például kevesebb lehetőségből több gólt is szerzünk.”

“De Jong jó meccset játszott. Való igaz, ha mélyebben elemezzük a játékát, észrevehetünk olyan dolgokat is, amiben fejlődnie kell, ez a döntéshozataltól függ. Frenkie még egy gyerek, aki sokat segít a csapatnak már most, talán csalódást jelent azok számára, akik tökéltességet várnak el tőle, mint mindenki mástól, de ez sajnos nem ilyen egyszerű.”

“Piqué remekül játszott, akárcsak a Real Madrid ellen. Labdával és anélkül is magabiztosan teszi a dolgát. Sokat számít a rutinja és a sokoldalúsága, a világ egyik legjobb védője.”

“Minden ellenfelünknek megvannak a maga erényei, mindenki keményen harcol. Tudom, hogy sokan azt várják, hogy simán megverjük őket, de a valóságban ez messze nem ilyen könnyű. A verseny pedig napról-napra egyre szorosabb lesz.”