Koeman: “Ez volt a legjobb meccsünk eddig”

A Barcelona vezetőedzője, Ronald Koeman elégedetten nyilatkozott a Juventus elleni 2-0-s győzelmet követően. Olyannyira, hogy szerinte a csapat szerdán játszotta irányítása alatt eddig a legjobb mérkőzést.

A mérkőzés

“Mindig fontos egy találkozón, hogy helyzeteket tudj kialakítani, ez pedig sikerült is nekünk ezen a meccsen. Sikerült mindig megtalálnunk a szabad embert a középpályán, volt mélysége a játékunknak, korrektnek érzem az eredményt.”

Kimaradt helyzetek

“Több ordító gólhelyzetünk is adódott. Antoine a mérkőzés elején nagyon peches volt, hogy a kapufáról jött le a lövése.”

Támadók

“Nem lehet ezt egy emberre leszűkíteni. A csapat egésze alázatot és magabiztosságot mutatott, mindezt egy olyan csapat ellen, mint a Juventus.”

Középső védő hiányában

“Már a szezon elején is tudtuk, hogy gondban lehetünk ezen a poszton. Amennyiben kidől egy-két játékos innen, komoly gondban vagyunk. De Jong azonban már játszott több meccset is ezen a poszton Hollandiában, a munkát pedig ma is szépen elvégezte.”

Lemondott az elnökség

“Szerintem a csapattal a sportszakmai részére kell fókuszálnunk, nem pedig az elnökségre. Nem befolyásol minket mindez, engem pedig nem rémiszt meg a tény, hogy új elnökség fog érkezni. Az energiánkat abba öljük, hogy jobbak legyünk, nem foglalkozunk az elnökség helyzetével.”

A szezon legjobb meccse

“Véleményem szerint jó mérkőzést játszottunk, a saját stlíusunkat tudtuk adni. Rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki, amiből sokkal hamarabb le kellett volna zárnunk a találkozót. Boldog vagyok a látottakkal és a csapat karakterességével. Remek győzelem volt.”

Ezzel a meccsel a legelégedettebb?

“Igen, szerintem ez volt a leginkább komplett meccsünk, figyelembe véve azt, hogy ki volt az ellenfél, milyen támadóik voltak, valamint azt a tényt, hogy idegenben szerepeltünk. Ez volt a legjobb meccsünk eddig a szezonban.”

Pedri

“Az egész csapat munkáját ki kell emelnem, ugyanakkor Pedri nagyon meggyőző, hiába csupán 17 éves. Ma megmutatta milyen játékos, nagyon higgadt volt a szituációkban, remek játékos válik majd belőle a Barcelonában.”

“A pálya jobb és balszélén is képes játszani. Remek munkát végeztek Albával, sikerült megállaítanik Cuadradót. Örülök, hiszen óriási dolog ennyire fiatalon ilyen karakteresen és jól játszani.”

Bartomeu lemondása

“Nem hiszem, hogy ez hatással van a munkámra. Amennyiben igen, úgy le kell majd ülnie az új elnökségnek velem és megbeszélni a folytatást. A Barcelona sikeréért dolgozom, a legjobbat akarom a csapatnak. Ennél többet nem tehetek és nem is feladatom.”

“Nem mondhatom, hogy meglepett a döntése. Sok minden történt vele kapcsolatban az utóbbi időben, végül pedig azt a döntést hozta, hogy ez a legjobb a klubnak. Nem tudok ennél többet hozzáfűzni ehhez.”

Hogyan érintette a hír?

“Messze nem éreztem magam felszabadultnak. Mindenkinek megvan a véleménye a történtekről. A csapatot viszont szemlátomást nem befolyásolta mindez, mivel akkor nem lettek volna képesek olyan futballt a pályára tenni, mint, amilyet egyébként odatettek.”

Több gólt is szerzett a Juventus

“Nem tudom, mennyiben befolyásolt volna minket, ha az egyik góljuk érvényes lett volna, de szerintem képesek lettünk volna még gólokat szerezni. Sokkal korábban le kellett volna zárnunk a meccset, ugyanakkor elismerem, hogy Antoine nagyon balszerencsés volt a két kapufájával. Így kell dolgoznia a folytatásban is.”

Miért szevned Griezmann?

“Nem csak ő, több játékosunk is, a válasz pedig roppantul egyszerű: nincs szerencséjük a kapu előtt, kemény munkával azonban ez változni fog. A gól érkezni fog, nincsenek kétségeim.”

Megoldás a sok sérült védőre?

“Az átigazolási időszakban szerettünk volna védőt igazolni, de nem sikerült. Négy középhátvéddel akartam tervezni, három helyett. Ha Araújo sérült, akkor más megoldás után kell néznünk. Tudjuk, hogy Frenkie de Jong több alkalommal is játszott ezen a poszton az Ajax-ban. Szerintem jó teljesítményre képes itt is, ha kevés a középhátvédünk, akkor számolhatunk vele is.”

Megölelte Messit a meccs végén

“Soha nem volt bonyolult a kapcsolatom Leóval. Az ideérkezésem után rögtön megbeszéltük a legfontosabb dolgokat egy találkozó keretein belül. Amióta pedig ismét edzésbe állt, keményen dolgozik azon, hogy visszaszerezze a legjobb formáját és győzelemre vezesse a csapatot. Mit mondtam neki? Csupán annyit, hogy hamarabb le kellett volna zárnia a meccset.”

Presztizs értékű siker

“Mindig jó hír, ha egy ilyen csapat stadionjában győzöl, különösen, ha ezt jó játékkal tudud megtenni.”

Sergi Roberto:

A mérkőzés

“Nagyon boldogok vagyunk, különösen amiatt, hogy nekünk sikerült a vezetést megszerezni. Sikerült az eddig megszerezhető összes pontot begyűjtenünk. Csupán két gólt lőttünk, de ez lehetett volna jóval több is, alapvetően boldogok vagyunk.”

Helyzetek

“A legfontosabb dolog az, hogy sikerült őket kialakítani, amit főként a klasszis játékosainknak köszönhetünk.”

A legjobb mérkőzés?

“Nem tudom, hogy ez volt-e a legjobb mérkőzésünk, azt viszont igen, hogy a Madrid elleni vereséget követően jó érzés győzni és begyűjteni a három pontot.”

Koeman Barcelonája

“Egy domináns Barçát akarunk, amely birtokolja a labdát, helyzeteket alakít ki és mellette jól is védekezik… mi pedig meg is csináltuk mindezt ma. Jó meccs volt a mai, nem csak az eredmény miatt, hanem érzetre is.”

Bartomeu lemondása

“A legjobb válasz erre szerintem a mai mérkőzés. Meccseket és kupákat akarunk nyerni. Viták Bartomeuval? Ezen már túl vagyunk, a saját dolgunkra kell koncentrálnunk.”