Hozták a rangadót: FC Barcelona – Bilbao 1-0!

Az FC Barcelona kedd este a Sevilla elleni döntetlent igyekezett javítani, mellyel a nagy rivális Real Madrid beérte, sőt jobb egymás elleni mérlegének köszönhetően meg is előzte a katalánokat a tabellán.

Az ellenfél a mindig nehéznek ígérkező, Athletic Bilbao volt. A kezdők terén Quique Setién nem okozott meglepetést: ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Arthur, Busquets, Vidal – Messi, Suárez, Griezmann volt a kezdő tizenegy.

Az első félidőben az ember úgy érezhette, tovább folytatódott a Sevilla elleni mérkőzés, a Barcelona próbálta magát átgyömöszölni a “falon”, a Bilbao pedig Inaki Williams sebességében bízva kontrákra játszott. Az első negyvenöt végén ennek megfelelően maradt az eredményjelzőn a 0-0.

A második félidőben aztán eljött a váltás ideje, egészen pontosan az 56. percre datálódik ez a pillanat, amikor is Riqui Puig váltotta Arthur Melót. A játék sebessége pedig megváltozott, végre egy lendületes játékos került oda a középpályára. A 64. percben Busquets-et váltotta Ivan Rakitić, akinek köszönhetően a 71. percben megszerezte a vezetést a Barcelona. Szerencsésen került a horvát elé a játékszer, aki közelről nem hibázott.

A Barcelona ezzel a győzelemmel némileg nyomás alá helyezte a Real Madridot, akik a Mallorcát fogadják szerda este.

A mérkőzés jegyzőkönyve:
LaLiga 2020/21
21. forduló
Camp NouCamp Nou, Travessera de les Corts, la Maternitat i Sant Ramon, les Corts, Barcelona, Barcelonès, Barcelona, Katalónia, 08028, Spanyolország
FC Barcelona
Athletic Bilbao
GY - V
A mérkőzés statisztikája
0
Gól
0
0
Sárga lap
0
0
Piros lap
0
0
Labdabirtoklás (%)
0
0
Kapura lövések
0
0
Kaput eltaláló lövések
0
0
Szögletek
0

Stadion

Camp Nou

Camp Nou, Travessera de les Corts, la Maternitat i Sant Ramon, les Corts, Barcelona, Barcelonès, Barcelona, Katalónia, 08028, Spanyolország